Fájdalommal tudatjuk, hogy Kedves Túratársunk, vitéz id. Szentgyörgyi Géza 2017. szeptember 1-jén, életének 89. évében elhunyt.
Temetése Debrecenben, 2017. szeptember 29-én volt, amelyen nagy számban megjelentek a megyei természetjárók, hogy leróják tiszteletüket
megbecsült és tisztelt túratársunk előtt. A Hajdú-Bihar megyei-Debrecen Városi Természetjáró Szövetség kegyelettel adózik elhunyt kiváló
túratársunk, Szentgyörgyi Géza emlékének.


Búcsúzunk Szentgyörgyi Gézától

A debreceni szervezett turizmus 1954-ben alakult újjá. Szentgyörgyi Géza a hetvenes évektől, vénájában a természet szeretetével vált aktív részesévé kedves tevékenységünknek. Túrázásai során elérte az aranyjelvényes és az érdemes természetjáró fokozatot is. Érdemes túravezető és vízitúra vezető is volt. 1986-ban megalapították az Ő közreműködésével a Zoltai Lajos túramozgalmat, mely évről évre forgószínpad-szerűen öt – városunk körüli – nevezetes történelmi helyszínre vezet. A túramozgalom már a 31-ik évében jár, és nem túlzás, hogy több száz túratársunknak és sok diáknak adott örök élményt a három évtized alatt.
1992-től fontos szellemi vezetője volt az Országos Kék Kör részét alkotó Alföldi Kéktúra (AKT) megyei nyomvonala, a Haranghy György emlékút technikai kivitelezésének. Ezt 1998-ra sikerült befejezni, az útvonalát azóta sok százan végigjárták. Szorgalmazta a debreceni szervezett turisták együttműködését az erdélyi és parciumi turista szervezetekkel. Ezek a kapcsolatok mai napig működnek. Szentgyörgyi Géza odaadó szervező munkájáért 1991-ben átvehette a Czárán Gyula emlékérmet is.
A legutóbbi évekig a város és a megye turista tevékenységének technikai irányítását végezte, még akkor is, mikor fizikai ereje gyengült.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Kovács Kálmán
2017.09.29.

Szentgyörgyi Géza

Túratársak körében, 2006-ban